Ismertető jelük, szenvedélyük, -a világháló foglyai.
Az egyetlen örömforrás az életükben a netezés. A világhálón otthonosan mozognak, a való világban gyakran „eltévednek”. Az internetfüggők a hálón élnek, mint hal a vízben. Virtuális kapcsolatok nélkül szenvednek és boldogtalanok. A netcsapdából kimászni csak nehezen lehet.
A világhálót bizony lehet „szenvedélyesen” szeretni. Amikor valaki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy reggeltől estig a neten lógjon, és a külvilág szinte teljesen megszűnik számára, komoly baj van. A szenvedélybetegek életét szétzilálja „vágyuk tárgya”, egy idő után pszichés és testi bajok is társulnak „hobbijukhoz”. A netezéstől megnyugszanak, a hálón vezetik le a feszültséget. Más örömforrás nem is létezik életükben. Belső értékrendjük teljesen megváltozik, még álmukban is úgy mozgatják ujjaikat, mintha a billentyűzeten zongoráznának.

 

A szenvedélybetegek 20 százaléka hiperaktív. Ha a családban tradíció a „szenvedélyek hajszolása”, nem csoda, ha a fiatalabb generáció is követi a példát. Megfigyelték, hogy az agyi jutalmazó pályarendszer hibás működése okozhat szenvedélybetegséget. Mivel az átlag örömforrás nem szabadít fel elég dopamint, valami extrát kell keresni, hogy az illető „kielégüljön”.
Miért szeret valaki a kibertérben élni? Az anonimitás lehetővé teszi bárki számára, hogy minden kockázat nélkül más és más szerepeket próbáljon ki. A stabil identitással bíró emberek képesek az intimitásra anélkül, hogy személyiségük veszélybe kerülne, tudják, hogy hol a határ. A gátlásos emberek számára a netes kommunikáció biztonságosabb, mint a személyes. A világhálón félrelépni is biztonságosabb, hiszen sokkal könnyebb a házasságon kívüli kiberkapcsolatokat ápolni, mint egy valódit. Az internetre bárki bármikor csatlakozhat, ám ugyanilyen gyorsan le is léphet róla, követni senki sem tudja. A hálón gyakori az agresszió, mert a netezők számára a névtelenség és a távolság védelmet nyújt.

A „világhálón ragadtak” előbb-utóbb azt veszik észre, hogy több a netes kapcsolatuk, mint a valóságos, a családi események háttérbe szorulnak, egyetlen állandóság van az életükben, az internet. Ha nem akarnak ebből a szenvedélyükből kigyógyulni, nem is fognak. Segíthetnek nekik a gyógyszerek – de a kúra csak pszichoterápiával és önsegítő csoportos foglalkozásokkal kiegészítve lesz sikeres. Freud szerint az emberek öröm utáni vágya csak a realitás talaján elégíthető ki. Az Ösztönén azonnali kielégülésre vágyik, ám a fantázia világában való kielégülés az Énnek nem elég. Ha „helyesen” működünk, akkor a való és nem a kiber világban találjuk meg mindennapi örömeinket.